A diagnózis HELLP-szindróma volt,később kezdtem el utánajárni a betegségemnek.
Tehát ott hagytam abba,hogy segítséget kértem.
Nagyon gyorsan sikerült időpontot kapni a pszichológushoz,innentől a hétfő délutánjaim a terápiával teltek. Nagyon jót tett,fizikai megkönnyebbülést éreztem minden alkalom után,és a májam is kevésbé fájt. Durván 2 hónapig jártam,megküzdöttem,mert bizony volt,hogy újra a gödör alján voltam,de tudtam,hogy csak így fogom túltenni magam a dolgon.
Nagyon örülök,hogy volt bátorságom akkor kimondani,hogy segítségre van szükségem,ma sem csinálnám másképp,és ezt tanácsolom mindenkinek,aki hasonló helyzetben van,legyen az akár egy ilyen tragédia(amit persze senki nem kíván magának,én is úgy voltam vele,hogy ilyen csak mással fordulhat elő),vagy akár egy rossz párkapcsolat,bármi. Ettől senki nem fogja azt gondolni,hogy kevesebb vagy,sőt,azt hiszem,hogy aki be tudja vallani a “gyengeségét”,az erősebb bárkinél. Nem kell törődni mások véleményével,mert ha mindig azzal foglalkozunk,akkor sosem lehetünk boldogok. Tapasztalatból mondom,hidd el.
Semmit nem csinálnék másként,ha újrakezdeném,mert ezek a bukások és kudarcok árán vagyok most az,aki vagyok…a hibáimmal,tévedéseimmel együtt. Hiszem,hogy ezek a dolgok valamilyen formában majd a javamat szolgálják,csak most még nem állt össze a kép,még nincs rend a káoszban…
Kommentek