A pillanat, mikor elgondolkodsz, hogy randizni menj, vagy inkább a leghűségesebb társaddal (az ágyaddal) együtt töltött estét válaszd, felbecsülhetetlen, minden másra ott a MasterCard.
Adva van egy srác, aki szeretne velem találkozni, és én sem zárkózom el előle, de a randi folyamán mégis azt érzem, hogy nincs meg a szikra, és talán nem ez a megfelelő kifejezés, de jobb híján így tudom csak megfogalmazni…szóval nem elég férfi. Nyilván ne teperjen le az első alkalommal, mert abból már bőven elég volt, de hogy még egy normális csókot se adjon, azért az elég fura. A randi végére egyre nyilvánvalóbb lett számomra, hogy nem feltétlenül fogunk még egyszer találkozni, aztán másnap nem is keresett egész nap, gondoltam ő is úgy érzi, hogy nem klappolt a dolog. Aztán mikor hazaértem a munkából, hívott. Megint találkozni akart, mondtam neki, hogy majd jelentkezem, ha végeztem a dolgaimmal. Nyilván megmondhattam volna neki, hogy annyira nekem mégse jött be a dolog, valamiért mégsem tettem. A lényeg, hogy fél 11 magasságában hívott, hogy mit képzelek magamról, hogy nem veszem fel a telefont, mikor megbeszéltük, hogy találkozunk, stb. Szó nem volt róla, viszont amilyen hangnemet megütött velem szemben, az kicsit kicsapta a biztosítékot. Közöltem vele, hogy marhára el van tévedve, mert egyáltalán nem erről volt szó, meg egyébként sem beszélhet így velem, arra a kérdésére pedig, hogy “Akkor b@szunk egyszer?” egy elegáns nemmel válaszoltam, és azzal a lendülettel kinyomtam a telefont és le is tiltottam. De most komolyan, ez mire jó?
Egy tanulsága van az estének számomra, illetve kettő.
1.nem éri meg őszintének lenni,
2.ha egy pasit visszautasítunk, bizony nagyon alpári stílust is fel tudnak venni. A lényeg, hogy nem kell beleállni a vitába, hanem rá kell hagyni, hadd fortyogjon.
Ismét kezdem elengedni ezt a társkereső dolgot. Nem megy ez nekem, akkor meg minek erőltessem?
Kommentek