Már megint…csajos hétvégézünk barátnőmmmel, és jönnek a felismerések, illetve felszakadtak a múlt sebei. Rég borultam már ki ennyire, hiszen ugye már 3,5 éve történt, de most ugyanolyan erővel törtek rám az érzések, mint amikor éppenhogy kijöttem a traumából. Nem gondoltam, hogy egy bulikázós hétvégét egy érzelmi hullámvölggyel kezdek, de azt gondolom kellett ez.
Ahogy az is kellett, hogy megint kimozduljak egy kicsit, és egy kicsit távolabbról nézzem meg az életemet, egy kicsit elengedjek bizonyos helyzeteket, és egy kicsit kívülállóként próbáljak ránézni. Nos, ha az emberek mellett olyan barátnők vannak, akik erre még ráerősítenek a saját meglátásaikkal, az külön klassz.
Újfent bebizonyosodott, hogy éppen addigra ütemezünk be egy bulit, mikorra totál teleszalad a hócipőm. Hiszen az elmúlt néhány hónapban volt jövés-menés, jónéhány pasit elfogyasztottam, viszont mikorra kell, addigra szépen mindenki elkopik. Nem kell magyarázkodnom, nem kell találkozókat lemondani, mert igazàból nem is törik annyira magukat, hogy összejöjjön a randi. Aztán ugye voltak azok, akikkel találkoztam, megbeszéltük, hogy lesz következő randi, aztán meg úgy eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Mondjuk már meg sem lepődök rajta. Volt olyan, aki a saját sértettségét és frusztráltságát vetítette ki rám, de már eljutottam oda, hogy csak röhögök rajta, és közlöm vele, hogy én tisztában vagyok vele, hogy neki saját magával van gondja és nem velem. Sok idő volt, mire idáig eljutottam, de örömmel tapasztaltam, hogy már nem veszem magamra a sértést, nem küldöm el a francba, inkább csak szeretném megérteni, és ha kéri, akkor segíteni neki. Tudom, hogy valamikor valamilyen formában én is vissza fogom kapni. Hát ezért jó az, ha az ember elkezd eszerint élni, na meg azért, mert ugye ha segítünk másoknak, az a lelkünknek is jó.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: