Néhanapján sajnos (legalábbis a másik fél szemszögéből) egy-két embert ki kell zárnom az életemből. Mert ezt még mindig meg kell tanulnom, hogy ne fektessek túl sok energiát olyan emberek életének “igazgatásába”, akik előtt ugyanúgy ott van a lehetőség, hogy változtassanak, mint annak idején nekem, viszont valamiért mégsem teszik. Nem vagyok Teréz anya, hogy mindenkinek segíteni tudjak, meg hát ugye tapasztaltam, hogy sajnos általában visszafelé már nem működik a dolog adott illetőtől. De hálistennek azért vannak kivételek. Ezek az én drága barátnőim, barátaim! Akikkel az elmúlt napokban bizony sorra jönnek a felfedezések, megvilágosodások, vagy egyszerűen csak beérik a türelem, kitartás, elengedés, amit 2,5 éve húztunk. Rengeteget tanultunk ez alatt a 2,5 év alatt, nagyon sokat tapasztaltunk. Most kezdem azt érezni, hogy nem volt hiába, most először érzem azt, hogy ha türelmes tudok lenni, ha kitartok 1-1 elhatározásom mellett, akkor egy csodálatos dologban lesz részem. Már nincs messze, érzem. Most először nem görcsölök, most először tudatosan csinálom a dolgokat, és érzem, hogy rendben lesz így. Hiszem azt, hogy bizonyos dolgokra meg kell érnünk, az előtte lévő úton pedig rengeteget kell tanulnunk. És ez jó, főleg, ha valóban be tudjuk építeni a tapasztalásokat, na meg ugye az sem elhanyagolható, hogy ha olyan emberek, leginkább bartánők/barátok állnak mellettünk, akik segítenek, akik kívülállóként máshogy látják a helyzetet, és néha talán pont ők mondanak ki olyan felismeréseket, amiket mi nem feltétlenül fogalmaznánk meg vagy mondanánk ki. Amolyan adok-kapok játék ez. Tükröt tartunk egymásnak, felhívjuk a másik figyelmét arra, hogy lehet, hogy éppen hülyeséget akar csinálni, vagy olykor a higgadtságunkkal meg azzal, hogy mi vagyunk a kívülállók, kicsit visszarántjuk őt a realitás talajára, és rávilágítunk, hogy nem kell olyan drasztikusan felfogni 1-1 helyzetet, és nem dől össze a világ attól, hogy éppen nem az történt, amiről ő azt gondolja, hogy történnie kellett volna. Minden és mindenki a megfelelő időben érkezik hozzánk-egyre inkább érzem, hogy ez valóban így van. Nem véletlenül (mert ugye véletlenek nincsenek) találkozunk bizonyos emberekkel akkor, amikor. Azt ugye nem tudjuk, hogy a tanító vagy a tanuló szerepét töltjük be adott kapcsolatban, bár ha végiggondolom, azt hiszem kicsit mindkettő szerepét betöltjük. Sőt, azzal pl, hogy barátnőmet mindig türelemre intettem, tulajdonképpen én is megtanultam, hogy igenis ki kell várni a dolgokat. És ő meglepődve kérdezi, hogy ugyan mit tudtam tanulni tőle. Tudunk. Mindenkitől. És ez így van jól. Folyamatos tanulás és fejlődés. Csakis azokkal, akik előrevisznek, akik által jobb emberek leszünk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: