Legjobb barátok

Néhány napja írtam arról, hogy milyen fura az élet, hiszen amikor “elvesz” valakit, akkor kapunk helyette mást. 

Ismét elgondolkodtam azon, hogy kik is vannak körülöttem, és azt gondolom, hogy ugyan nem sok barátom van, viszont ők azok, akikre az életemet is rábíznám. Ők azok, akik nem ítélkeznek, akik mindenben mellettem állnak, segítenek következtetéseket levonni, tartják a vállukat, ha sírni kell (persze csak virtuálisan, és hálistennek mostanában nem is nagyon fordult elő), bulikázunk, hülyülünk. Ők nem ítélnek el azért, ahogyan élek, ha esetleg olyat hallanának rólam, azt gondolom engem is megkérdeznének, nem pedig csak megvádolnak. És ezeknek az embereknek a barátsága, megértése, az, hogy a legféltettebb titkaimat is megoszthatom velük sokkal többet ér, mint bármi más. Ők azok, akikkel együtt majd öregkorunkban felidézzük, hogy milyen is volt, amikor fiatalok voltunk és bohók. 

Hálás vagyok azért, hogy az életembe léptek, és volt ugyan némelyikükkel olyan, hogy egy ideig nem tudtunk egymásról, azért mostanra eljutottunk oda, hogy legalább hetente lejelentkezünk egymásnál, és ezek a barátságok már több éve tartanak. Aztán ugye vannak újak, hát velük pedig hasonlóan sok jó és szép emléket kívánok magunknak, meg persze azt is, hogy minden érzésünknek teljesen át tudjuk magunkat adni úgy, ahogy azokkal a barátaimmal szoktam, akik évek óta megvannak.

Köszönöm, hogy vagytok nekem!