Sziasztok Drágáim!
Nem tudom, ti voltatok-e már úgy, hogy abban a helyzetben, amit hónapokon keresztül éltetek és magatokénak éreztetek, egyszer csak nem elégített ki, nem okozott örömet. Na pont ebben a helyzetben vagyok, sajnos a munkámban jutottam el erre a pontra. Abban a munkában, amiről azt gondoltam, hogy életem végéig fogom csinálni és életem végéig imádni fogom. Valami elpattant, valahol történt egy törés, már nem jöttek úgy a sikerek, és ez sajnos odáig fajult, hogy már nem érzem, hogy értelme lenne tovább csinálni. Pedig tényleg szerettem…
Azt hiszem nem mindenki merné bevallani magának, hogy kudarcot vallott, beletört a bicskája. Én ismét megteszem, mert azt gondolom, hogy ettől nem vagyok kevesebb, mint bármelyik másik ember. A kudarcokból tanulunk, én is megtanultam végre, hogy miért kapom újra és újra ugyanazokat a szituációkat. Levontam a következtetéseket, és haladok tovább.
És ma hoztam egy döntést: egy időre kiszállok…besokalltam, kiégtem. Nem megy tovább.
És az élet újfent bebizonyította, hogy ha szükség van segítségre, olyan emberek lépnek az életünkbe, akik segítenek nekünk. Legyen szó egy hosszú beszélgetésről, a megfelelő kérdések feltételéről, vagy egy kávézásról…tök mindegy, csak tudjuk, hogy rájuk bármikor számíthatunk.
És én ezért végtelenül hálás vagyok a Sorsnak.