Szemléletváltás 2.0

Talán nem is a szemléletváltásnak mondanám, inkább elindultam egy úton. Egy beszélgetés hatására.

Egy durván 3 órás beszélgetés hatására, ami azt hiszem sorsfordítónak mondható.

Fontos dolgokat tanultam, és ennek a tanulásnak még közel sincs vége. 

Szépen el is kezdtem áthelyezni a gyakorlatba a hallottakat. Kicsiben kezdem, de biztos, hogy komoly hatással lesz az életemre. Első lépésként elkezdtem szanálni a facebook ismerőseim között, kidobtam 1-2 pasit az életemből, akinek igazából nem sok keresnivalója volt ott és csak az időmet rabolta. 

Brutális erővel hatnak rám ezek a felfedezések, és még mennyi ilyen vár rám, míg megtalálom azt, hogy ki is vagyok valójában, mi célom van ebben az életben. Megrázó utazás lesz, viszont bármennyire letaglózó is, élvezem. Kíváncsian várom a következő állomást.

És persze mindeközben is hálás vagyok a barátaimnak, a barátaimért, akik újfent bizonyították, hogy mindig, mindenben számíthatok rájuk.

Most következik a néhány napos eltűnés, amikor csak magammal foglalkozok. Mostanában nem töltöttem annyi időt magammal, mint amennyit kellett volna. 

De eljött az én időm, ideje dolgozni magamon.

Tovább a blogra »