Pont jókor

Azt hiszem, hogy bátran kijelenthetem, hogy mindig pont addigra van beütemezve egy-egy buli, amikorra teleszalad a hócipőm úgy kábé mindennel. Most sem volt ez másképp. Egy pár hete minden összejött, nem sikerült a munkahely váltás, a családban is voltak konfliktusok, szóval tényleg mindenből elegem lett. És akkor eljött a péntek este, munka után mentem a buszhoz, és Tesómmal mentünk a Budapest Parkba (hova máshova?) Paddy and the rats koncertre. Egyik legjobb koncert volt, főleg, hogy táncolható, klassz hangulatú zenét játszanak. És végre kiadtam minden feszkót magamból. Önfeledten táncoltunk tesómmal, rá is ráfért már.

Másnap jöttem haza, és újfent bebizonyosodott, hogy ha “elengedünk” dolgokat, azok visszatérnek. Jelen esetben egy pasi, aki pár napja nem nagyon adott hírt magáról, de szombat délután megtört a jég. Szóval érdemes várni, bár az is igaz, hogy továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ha jön az ihlet, hogy írnom kell valakinek, akkor írok, hiszen ez a pillanat soha nem tér vissza.