Az elmúlt pár napban nem sok minden történt körülöttem, bár 1 esemény mindenképpen “említésre méltó”. Vagy nem, én mondjuk nehezen tértem napirendre fölötte.
Adva vagyok én,mint az egyik szereplője a történetnek, és egy gimis volt osztálytárs,akivel kb azóta nem beszéltem, hogy kirúgták,ergo vagy 10 éve. Kb 2 hónapja volt egy posztom a facebookon,amibe ennyit írtam: “Feladom…” Ő kommentelt hozzá,aztán rámírt,és elkezdtünk beszélgetni chaten. Kivel mi történt, hogy vagyok stb. Kicsit furcsállottam a dolgot,de különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam a dolognak, gondoltam tényleg csak kíváncsi arra, hogy mi motivált a poszt megosztására. Jól eldumáltunk,megbeszéltük, hogy augusztus végén talizunk. Hozzáteszem, én csak mint volt osztálytársra tekintettem és tekintek rá a mai napig. Jó volt a tali,iszogattunk,dumáltunk. Még a találkoz után is irogattunk, aztán kicsit eltűntem, gondoltam, majd ír,ha érdekli mi van velem. Aztán a héten eljutottunk oda, hogy azt írta, hogy engem nem is érdekel, hogy ő hogy van, és hogy szerinte nekem arra van szükségem, hogy amit elmondtam/meséltem,az alapján megdicsérjenek. Hát, hogy őszinte legyek hirtelen köpni-nyelni nem tudtam,fel is tettem magamnak a kérdést, hogy vajon ugyanazzal a Kingával beszél-e,mint akit én ismerek,és akinek a magabiztossága a barátai/családja szerint kb 2 embernek is elég lenne. Nem igazán értem, hogy honnan jött neki ez, vagy hogy tényleg ennyire felszínesen ismert meg,mert annak a képnek köze nincs az igazi énemhez,nincs nekem szükségem dicséretre,az övére meg pláne.
Kíváncsi leszek, hogy mit reflektál a gyönyörűen megfogalmazott véleményemre…aztán valszínűleg elengedem, hiszen nincs szükségem olyan emberre, aki megpróbál lehúzni a negatív hozzáállásával. Ő csinálhatja úgy, engem viszont az nem szolgál…mehet isten hírével…
🙂
(y)