Az a helyzet,hogy sajnos csak ismételni tudom magam,az érzések nem múlnak…sőt,minden napra jut legalább egy illat,egy esemény felidézése,egy elszólás,amiről eszembe jut,és így nagyon nehéz felejteni. Felkavar,még mindig. A szakítás óta nem találkoztunk szemtől-szembe,de már az is felzaklat,ha meglátom az utcán. Mondjuk erre eddig tegnap volt példa,de nem gondoltam,hogy 3 hét,sőt lassan egy hónap távlatából még mindig ilyen érzéseket vált majd ki belőlem. Próbálok nem Rá gondolni,de annyira intenzív volt az az 1 hónap,míg együtt voltunk,hogy nem tudom egyik napról a másikra elfelejteni…
És ha őszinte vagyok,hiányzik egy társ. Akivel barátok vagyunk,szeretők,akivel mindent meg tudunk beszélni,akivel jól tudom magam érezni,aki mellett ugyanúgy el tudom magam engedni,mint mellette tudtam,akivel tudunk önfeledten nevetni,bolondozni….
Addig marad a remény,hogy valahol van egy olyan pasi,akinek én jelentem a mindent,és hogy egyszer meg is talál majd,és boldoggá tesz. És valahol azt is sejtem,hogy egy pasi se ér annyit,hogy ennyire kikészüljek miatta(illetve talán majd az az egy,de ő meg remélem nem okoz majd csalódást),és hogy ennyire magamba roskadjak és őrlődjek.
Megpróbálom megrázni magam,és végleg talpra állni,és megmutatni a világnak,hogy igenis,harmadszor is fel lehet állni. Mert erős vagyok!
Nagyon bízom benne,hogy innentől csak pozitív és jó dolgokat tartogat nekem az élet,mert ennyi rossz dolog után már csak valami sokkal jobb jöhet!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: