Pontosan annyira érintett mélyen a mai nap,mint amennyire vártam.
Sötétedés után mentem ki a temetőbe, szívbemarkoló látvány volt a rengeteg mécses, most még jobban megérintett.
Odaértem papám sírjához,meggyújtottam a 2 mécsest,álltam,és sírtam. És zakatolt az agyam,újra feltettem a kérdést,miért Ő? Miért kellett nekem átélni ezt a szörnyűséget? Miért nem lehet velem a fiam? Miért ennyire igazságtalan az élet? Ezek azok a kérdések,amikre sosem kapok választ…
Aztán hazajöttem,és megkerestem a Szemem Fénye Alapítvány videóját,amelyet azoknak a gyermekeknek az emlékére készítettek,akik nem lehetnek köztünk,és amihez én is küldtem képet…borzasztó látni,hogy milyen sok sorstársam van,ugyanakkor szerintem nagyon szép gesztus,hogy emléket állítanak ezeknek a Babáknak,Gyermekeknek…
Nem tudom,hogy valaha lesz-e jobb,de most megint felszakadtak a sebek,és megint dübörögnek bennem a miért-ek…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: