Továbbra is foglalkoztat ez az egész,még mindig agyalok. Ma láttam Őt,olyan jól néz ki még mindig és még mindig szeretem!
A bejegyzéseim innentől nem a most-ról fognak szólni,illetve megosztom majd Veletek a pillanatnyi hangulatomat,érzéseimet,de szeretném kicsit jobban bemutatni,hogy min mentem keresztül december óta,és szeretnék utat mutatni,hogy igenis merni kell segítséget kérni,merni kell lépni,merni kell belevágni az újba,még akkor is,ha csúnya vége lesz…
Tehát,2013.december 15.
Várandósságom 29-ik hetében jártam,és egész nap fájt a gyomrom(én annak gondoltam,később derült ki,hogy a májam volt). Gyomorrontásra gyanakodtam,noha nem ettem semmi olyan ételt,ami nehéz lett volna. Megkértem a páromat,hogy hozzon kekszet,meg főztem teát. Kicsit jobb lett,de nem az igazi. Délután felhívtam az ügyeletet,hogy görcsoldót vehetek-e be? Azt mondták,hogy egy fél No-spa-t nyugodtan. Estére egészen helyrejöttem,nem fájt,aludni is tudtam.
Másnap reggel felkeltem,a helyzet rosszabb lett,újra fájt kiegészülve vállfájással. A vérnyomáscsökkentőre gyanakodtam,mert annak a mellékhatásai közt volt hasi és ízületi/végtag fájdalom. A biztonság kedvéért bevitettem magam a háziorvoshoz. Elmondtam a panaszaimat,azt is,hogy a vérnyomáscsökkentőre gyanakszom,ő elküldött laborba meg belgyógyászatra.
Párom átvitt a szomszéd településre az sztk-ba,levették a vért,majd átültem a belgyógyászatra. Ekkor már annyira rosszul voltam,hogy a padon fetrengtem a fájdalomtól. Páromat hazaküldtem,hogy majd megleszek egyedül,menjen csak dolgozni. A belgyógyászatra a doki délben sikeresen meg is érkezett,addigra az asszisztens behívott,hogy feküdjek le az ágyra. Doki rámnézett,emlékeim szerint meg sem vizsgált,hanem valami focit szervezett telefonon,és azt mondta,hogy a vérképem rendben,felírt egy másik vérnyomáscsökkentőt és hazaküldött.
Itthon már annyira rosszul voltam,hogy sem aludni nem tudtam,a mosdóig konkrétan négykézláb másztam ki,akkora fájdalmaim voltak.
Keresztanyám jött hozzánk,hogy megnézze,hogy hogy vagyok,ez kb délután 4 óra magasságában volt,mikor ő hazament,nemsokkal utána hívtam anyáékat,hogy akkor most azonnal jöjjenek értem és menjünk a kórházba.
A sürgősségire mentünk,vettek vért,ultrahangra küldtek,ahol közölték,hogy a Picikém már nem él…nem is fogtam fel igazán.
Innentől nem sok mindenre emlékszem,az biztos,hogy nagy volt a sürgés-forgás körülöttem. Az utolsó kép,hogy a műtőben vagyok és egy fekete maszk közelít felém…megcsászároztak
Az intenzíven tértem magamhoz,valamikor este 8 körül talán,hajnali 2 körül visszavittek,mert valamilyen belső vérzésem volt.
4 napot töltöttem az intenzíven,nem igazán fogtam fel,hogy mi történt velem,mint utóbb kiderült,be voltam nyugtatózva.
Lekerültem a nőgyógyászatra,erről inkább nem írnék,mert nagyon rossz emlékeket szereztem abban a 2 hétben,amit ott töltöttem. Viszont itt már meg voltam zuhanva,felfogtam,hogy a fiam nincs…
Mikor hazajöttem,még mindig voltak fájdalmaim,napi 4 fájdalomcsillapítót szedtem,azzal volt elviselhető a nappal és az éjszaka is. Egész jól haladt a felépülésem,viszont volt egy pont,ahol kiborult a bili…nem voltam hozzászokva,hogy kiszolgáljanak,körbeugráljanak,mindig megoldottam magamnak.Még ha beteg voltam,akkor is.
És itt mondtam azt,hogy segítség nélkül nem fog menni. Anyukám szerzett telefonszámot,és le is beszéltük az első találkozót a pszichológussal,akinek ezúton is nagyon hálás vagyok!
Folyt.köv.
Kommentek