Az élet megy tovább,nem áll meg holmi szerelmi bánat miatt. A napjaim továbbra is abból állnak,hogy kérdéseket teszek fel,az eseményeket pörgetem vissza újra meg újra és próbálom megkeresni a miértet,próbálok rájönni,hogy mi volt a célja,mert még mindig nem világos. És ugyebár azt mondta,hogy ő sem tudja.
Már nem zavar annyira,ha szóba kerül a téma,már nem ugrok minden szóra,megpróbálom elfogadni…
Még mindig nagyon szeretem,és sokszor jut eszembe az,hogy mi lenne,ha még mindig együtt lennénk,mit csinálnánk éppen…hétköznapi tevékenységekről is eszembe jut,pl. ha olyan kaját eszek,amit együtt ettünk,stb. És a legrosszabb,hogy még mindig a fülemben cseng a nevetése,a beszólásai,emlékszem az illatára…bárhova nézek,Ő jut eszembe.
És folytatom a történetet,illetve kifejtem bővebben,mert ezek az első gondolataim voltak,a java csak ezután jön…
Megemlítem majd a zenéket,amik segítettek akkor,mikor meghoztam a döntést,hogy elköltözök a férjemtől…amikor vártam,majd pofára estem…amikor szakítottunk…megemlítek majd néhány romantikus pillanatot,melyek annyira szépek voltak…
Kommentek