Felhívtam.
Üvöltve,sírva kérdeztem tőle,hogy ezt tényleg így kell közölni velem?
Megkérdeztem,hogy jól átgondolta-e? Mit rontottam el? Miért kapom ezt?
A válasz az volt,hogy jól átgondolta,ne magamban keressem a hibát. Persze elkezdtem agyalni,keresni azt a pontot,ahol nem vettem észre,hogy a dolgok új fordulatot vettek,de nem találtam ilyet. És elkezdtem magamat okolni.Túl korán költöztem oda,biztos nem voltam elég odaadó,talán valamit úgy csinálok/nem csinálok,mint az exe…
Délután még elhozta a maradék cuccomat,addigra én írtam neki egy levelet,amibe minden gondolatomat,érzésemet beleírtam.
És jött,még mindig olyan jól nézett ki,én még mindig nagyon szerettem,és nagyon fájt.
Odaadtam neki a levelet,mondtam,hogy azt szeretném,hogy ott előttem olvassa el. Azt mondta,hogy mindenben igazam van.
Mielőtt elindult,azt az idézetet mondtam neki,amit ő mondogatott előszeretettel,és aminek a lényege,hogy az ellenségeid szándékával tisztában vagy,az árulót mindig a barátaid közt keresd,mert úgy éreztem,hogy ő elárult engem.
Még annyit kért,hogy ne keressem,beszállt a kocsiba,és elment.
Összetörtem,magamba zuhantam,dühös és csalódott voltam. Kiborultam,sírtam…
És jött a letargia. Nem tudtam enni,ha egyedül voltam,társaságra vágytam,ha társaságban,akkor menekültem. Nem tetszett,ha szóltak hozzám,mert a vége mindig az lett,hogy a témánál kötöttünk ki,és felzaklatott.
Elvoltam magamban,noha a napjaim agyalásból álltak,alig vártam az estét,majd az éjszakát,de nem tudtam aludni sem.
És jött a szombat,még mindig voltak nála cuccaim,visszahozta őket. Újfent felzaklatott a dolog,viszont összeszedtem magam annyira,hogy megkérjem,hogy ne rohanjon bele újra egy kapcsolatba,hagyjon magának időt. És még annyit,hogy ha tényleg a volt barátnőjét szereti,és igazán,akkor soha többé ne okozzon neki csalódást,ha pedig nem megy a dolog,akkor álljon elé,és mondja meg neki,mert úgy fair. Azt mondta,hogy ő is ezen agyalt,erre én mondtam neki,hogy ezen nem agyalni kell,hanem így cselekedni. A végszó pedig így hangzott: “Nappal hazudhatsz a világnak,de éjszaka kettesben maradsz a lelkeddel!” Csak bólogatott és elment…
Megint megkért,hogy ne keressem semmilyen formában.
És jött a délután,egy üzenet tőle,hogy a pendrive-ja még nálam maradt és visszaadom-e? Elgondolkodtam,hogy miért keres még mindig,amikor én tartottam magam a kéréséhez,még ha majd belehaltam is? Miért csinálja velem ezt,mikor tudja,hogy fáj?
Azóta is foglalkoztatnak kérdések,vannak homályos foltok,és még gondolkodok,mert azóta láttam,és kettőnk közül ő nézett ki rosszabbul és egyáltalán nem azt látom,hogy boldog…
Kommentek